ANNA: “Júliusban csodás és igazán pihentetö napokat töltöttünk a tiszadobi Csónakházban. Virág és James nagyon kedvesek voltak, szeretettel fogadtak bennünket. Kislányom összebarátkozott a lányukkal, így ők is sokat tudtak játszani. Valóban Idöház volt az a kis kuckó, mintha megállt volna ott az idő. Minden csendes, nyugodt volt, volt lehetôség kettesben tartalmas beszélgetésekre, időtöltésre, feltöltődésre. Sikerült kikapcsolni az egyébként rohanó hétköznapokból. Sok szép emlékünk maradt: a Kastély, a Tiszapart, a séták, a Feltöltő kávézó, ahol szintén barátokat talált a kislányom. A csendes esték, a falu varázsa. Köszönjük, hogy eljuthattunk ide és egyszer még biztosan visszatérünk. Magával ragadt az a hely.”
